Zenei tanulmányainak színtere az első időkben szülővárosa: a veszprémi Csermák Antal Zeneiskolában előbb Nagyiván Éva trombitára, majd tíz éven át Szuromi Miklós harsonára tanítja. Tagja több helyi fúvószenekarnak és rézfúvós utcazene-formációnak, amelyekkel kiskamaszként bejárja fél Európát. (Rövid és máig folytatás nélküli kitérő, amikor a Kincskereső c. országos irodalmi gyermeklap sci-fi pályázatát nyeri meg egy csonkolt Bradbury-novella befejezésével.) A középiskolás évek alatt Caranten illetve Tabu néven funky-együtteseket alapít, basszusgitárosként, pozanistaként vesz részt bennük, dalszövegeket ír - és énekel. Klasszikus énektanulmányait Ötvös Károlynál kezdi, zongorázni ezalatt Lechner Ildikótól tanul. A megyeszékhely Lovassy László Gimnáziumában érettségizik, majd két különböző, egyformán sikeres felvételi után - az ELTE Jogi Kara helyett - a győri Zeneművészeti Főiskolát választja. 1992-ben itt végez mint magánénektanár és kamaraművész. A budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia 1993-ban következik, itt a második évfolyamba, Keönch Boldizsár professzor osztályába nyer felvételt. Három szak együttes elvégzése után 1997-ben veszi át diplomáit mint operaénekes, énekművész és magánének művésztanár. Operaszaki rendező-tanára Békés András Kossuth-díjas rendező, oktatja Patkó József operaházi főkorrepetítor, tanszékvezető és Medveczky Ádám, ugyancsak Kossuth-díjas karmester.
Énekesként már 1991-től Európa számos országában lép fel dalesteken, oratórium-hangversenyeken és opera-előadásokban többek között Kocsis Zoltán, Medveczky Ádám, Héja Domonkos, Ligeti András és Németh Pál keze alatt, egyebek mellett a Nemzeti Filharmonikusok, a Magyar Állami Operaház Zenekara, a Danubia Szimfonikus Zenekar, a MATÁV, a MÁV és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Liszt-Wagner Zenekar és a Capella Savaria ill. a Savaria Barokk Zenekar közreműködésével. 1996-tól a Budapesti Kamaraopera, 1997-től a Nemzeti Filharmónia szólistája. Utóbbi hangversenyrendező cég szervezésében néhány év alatt mintegy 300 alkalommal énekel és konferál fővárosi, illetve leginkább kistelepülési iskolákban, művelődési házakban is "Mozart-kommandóként" emlegetett, több szereplős ifjúsági operaműsora "frontembereként". Pergolesi kamaradarabja, Az úrhatnám szolgáló salgótarjáni, és Donizetti egyfelvonásosa, A csengettyű zeneakadémiai rendezése után 2000-ben állítja először színpadra Mozart daljátékát, A színigazgatót. Számos rádiófelvétele és néhány tévészereplése után 2007 novemberében jelenik meg portrélemeze, a Képhiba. 2009 őszén forgatták a Poppea megkoronázása c. Monteverdi-operafilmet, amelynek kabinetszerepeiben látható, a legutóbbi hangversenyszezonokban - önálló Képhiba-programjain túl - Schubert Winterreisejével dalesten, egy Madarász-művel pedig a MÁV Szimfonikusok bérletében lépett fel, illetve Schumann- és Mahler-dalciklusokban, Erkel-esteken, Brahms-duettekben, Liszt-dalokban valamint két Bach-szólókantátában hallható.
Tanítással egy évtizede telik: 1991/92-ben - még az intézmény hallgatójaként - a győri Zeneművészeti Főiskola óradíjas oktatója, 1992/93-ban a budapesti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában hangképzést tanít. 1996-tól 2000-ig a váci konzervatórium magánének- és operatörténet-tanára, egyidejűleg az Aranytíz Musical Stúdióban is több évig képez fiatalokat, illetve korrepetítorkodik. 2001-ig foglalkozik magánnövendékekkel is.
Közéleti tevékenysége 1999-től indul, ekkor fejlesztési tanácsadó az Oktatási Minisztériumban, 2000-től 2002-ig pedig a Miniszterelnöki Kabinet parlamenti tanácsadója. 2001 és 2005 között operaházi tag: 2001-ben az Erkel Színház vezetője, azután 2002-től három éven át a Magyar Állami Operaház kommunikációs igazgatója. A Filharmónia felkérésére - alkalomszerűen - máig vezet ifjúsági hangversenyeket a budapesti Zeneakadémián, az Operaházban és a Művészetek Palotájában. 2011 március elsejétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem gazdasági tanácsának tagja, április 28-tól elnöke. A miniszterelnök 2011. augusztus 22-én nevezi ki a Magyar Állami Operaház kormánybiztosának, továbbá megbízza fővárosi és országos hatókörű zenei feladatokkal..
Cikkei 1998-tól jelennek meg különböző lapok és honlapok hasábjain, sorrendben: Belváros, UFI,
Gramofon, Operaélet, EMI-HangJegyzet, Új Ember, Fidelio, fidelio.hu, MüPa Magazin, Reakció, mindennapi.hu, Honismeret, Ózon. A Heti Válasz alapító munkatársa, 2001-től 2005-ig a lapba rádiókritikákat és publicisztikákat ír. 2005-től máig heti recenziórovata van a Magyar Nemzetben (HangKép, illetve operakritikák). 2006/2007-ben feleségével együtt a lakóhelyük hivatalos lapjaként megjelenő Szodliget.hu offline felelős szerkesztői. 2008 márciusától két és fél éven át exkluzív interjúi jelennek meg a KépMás c. családmagazinban. A 2009 decemberében induló Nagyítás c. irodalmi-kulturális hetilap egyetlen megjelent évfolyamában lemezkritikai rovatot vitt. (Kb. 1200 írásából honlapunk "Róluk írtam" menüpontja ad válogatást.) 2011-től újra ír a Heti Válaszba: Kritikám alul c. rovata hanglemezeket elemez. Ugyanezen cím alatt hozza ki gyűjteményes kötetét a Helikon Könykiadó is 2012 tavaszán: 365 vokális érintettségű írást válogat belé.
Rádiós műsorvezetőként 1989-ben kezd működni a veszprémi Radio Jamben. Hosszú szünet után 2001-2004 között a Bartók Rádió következik (Kéz- és lábtörést!, élő operaközvetítések, zenei jegyzetek). A 2007 tavaszán sugározni kezdő Lánchíd Rádióban három és fél éven át fut újrabeszélő belpolitikai órája, az Indigó (Vitézy Zsófiával váltásban). A 2009 december elsején induló Klasszik Rádió első évfolyamában Hangemberek címmel énekesfirtató-ritkasághallgató magazint indít, majd 2010 februárjától novemberig az Operaházból sugárzott Fidelio Klasszik c. szombat délelőtti zenés magazin műsorvezetője (Zsoldos Dáviddal váltva).
Első televíziós megjelenése a Magyar Televízió 1991/92-es országos, körkapcsolásos Mozart-vetélkedősorozatához kötődik, amelyben a komponista életéből vett jelenetek írásával és eljátszásával győzelemre vezeti a Zeneművészeti Főiskola győri tagozatának csapatát (műsorvezető: Vitray Tamás, zsűrielnök: Kovács Sándor). 2001-től a Satelit TV riportere az Operapáholy c. Juhász Előd-műsorban, majd Borókai Gábor invitálására lesz az épp induló Hír Televízió műsorvezetője, szerkesztője. 2002 december 4-én, hajnali hat órakor már ő köszönti az új csatorna harmadnapi kísérleti adásának nézőit. Műsorai a kezdetektől nyolc éven át: Reggel, ARTéria, Főszerepben, Hír + Háttér, Lapzárta, Különkiadás (Rákay Philippel váltva), Politikai Barométer, Esti Gyors, Lapzárta Extra, Rájátszás, Negyedik, Civil Kaszinó, Vonalban. 2010 november 18-tól a Duna Televízió vezérigazgatója, ahonnan - operaházi megbízatása miatt - 2011. szeptember 22-én távozik. Az MTV és a Magyar Állami Operaház koprodukciójában készülő hétvégi magazinműsor, az Opera Café 2011. október elsején, a Zene Világnapján indul: ennek házigazdájaként tűnik fel újra (Morvai Noémivel).
Díjai:
- Artisjus-díj (2007, "a kortárs magyar zene népszerűsítéséért")
- Mikszáth Kálmán-díj (2009, "a polgári hagyományok művészi és újságírói ápolásáért")
- Szervátiusz Jenő-díj (2010, "a nemzeti kultúra értékeinek bemutatásáért")
- Országos Polgárőr Szövetség Sajtódíja (2010, "közéleti tevékenységéért")
- Pest Megye Sajtódíja (2010, "a megye hiteles bemutatásáért, kötődéséért")
Egyedülálló zenei gyűjteménye huszonkét esztendeje épül, mára sok
ezer digitális vagy digitalizált stúdiófelvételből és koncertanyagból áll: polcain sorakozik Dietrich Fischer-Dieskau német baritonista majdnem minden lemeze (kb. 1000 korongot készített), Fricsay Ferenc karmester összes megszerezhető szalagja, José Carreras és Edita Gruberova legtöbb kiadványa, csaknem maradéktalanul a Mozart-életmű (és hiánytalanul a Mahler-, Puccini-, Verdi- és Wagner-ouvre), valamennyi Bach-kantáta, több száz tenorlemez, a német Lied műfaj szinte egésze, mintegy háromszáz teljes operafelvétel, illetve közel ugyanennyi élő előadás vagy operafilm DVD-je. Komoly készletet tart Ella Fitzgerald és Frank Sinatra opuszaiból is, féltve őrzi a Beatles-összkiadást, míg a nyolcvanas évek progresszív rockzenéjének szereplői közül az angol Asia és a Manfred Mann's Earth Band, az amerikaiak közül a négy Kiss-tag szólóalbum-sora, a magyarok közül pedig a Solaris zenekar a nagy kedvenc. (De a néhai Caranten és Tabu zenekarok összes pendítése a világon tényleg csak itt, a sződligeti gyűjteményben található meg...)
Felesége jogász, történész. Három gyermekük született: Benedek (7), Zsombor (5) és Juliska (3).